2013. november 22., péntek

Féltengelycsukló gumiharang cseréje


Kedden még rendben volt, de szombaton már ki volt szakadva a bal külső féltengelycsukló gumiharangja. Hogy pontosan mennyit jártam vele így azt nem tudni. De aránylag kevés zsírt csapott még ki, így valószínűleg 1-2 napja lehetett csak így. Már két éve is észrevettem, hogy a gumiharang itt-ott meg van repedve, de csak halogattam a cseréjét, tartottam tőle. Most aztán nem volt mese ki kellett cserélni. Felhívtam hát a szervizt ahol a lengőkart cseréltettem a legutóbb, hogy mégis mibe kerül egy ilyen művelet. Az alkatrészek árán mégcsak nem is rökönyödtem meg... hiszen egy normálisabb minőségű gumiharang 2-3-4 ezer forint... ámde a munkadíj. 14 ezer lett volna kb a gumiharang, ehhez jött volna még hozzá, hogyha cserélni kell a difinél a kihajtó tengelyek szimeringjeit, illetve a kifolyó váltóolaj pótlására egy flakon hajtóműolaj adódott volna még hozzá ehhez a 14 ezerhez. (Természetesen a 14 ezer forintos ár nem 1, hanem 4 db gumiharangra vonatkozik, vagyis jobb, bal, belső és külső). Azonban a  munkadíj oldalanként lett volna kb. 8 ezer forint. Vagyis alsó hangon is 30 ezer lett volna ez a mutatvány. Alapvetően nem vagyok fukar, főleg nem ha az autóról van szó. De ez most abszolút nem volt betervezve, és nem igen van már +30 rongyom ebben a hónapban. Az alkatrészek árát még csak-csak kipréselem valahogy, de a munkadíjjal együtt már meghaladja ez e havi fájdalomküszöbömet.

Mit van mit tenni... magad uram ha szolgád nincsen. Előkaptam hát a nagy szervizkönyvet, és felütöttem a Mellső meghajtótengelyek c. fejezetnél. Illetve elkezdtem a neten is kutakodni, hogy mégis mi fán terem a gumiharang, illetve a féltengelycsukló cseréje. Mi tagadás be voltam szarva, hogy ez meg fogja haladni az én tudásomat. Szerencsére Eric the car guy youtube-os videói között találtam egy nagyon pöpec "leírást" mit és hogyan kell. Ennek, a szervizkönyvnek és a cimborámnak (aki a saját járgányán csinált már ilyet) a segítségével fogtam/tunk aztán bele a műtétbe.




Hogy más ne essen bele abba a hibába amibe én is, előbb meg kell bizonyosodni róla, hogy milyen kialakítású a belső, vagyis a difi oldali csukló. Mert hogy ebből minimum két féle van, legalábbis a 96 utáni swifteknél biztos. Van a sima kör alakú (természetesen az enyém nem ilyen), és van amiben 3 íves bemélyedés van. A két csuklótípushoz két különböző gumiharang tartozik. Nekem emiatt 1 napot késett a dolog, mert menet közben vettük csak észre, hogy a boltban kapott harang nem kompatibilis az én autómmal. 


Ilyen a 3 bemélyedéssel ellátott csuklóhoz tartozó gumiharang
Szóval amikre szükség volt:
- külső és belső gumiharangok
- kis és nagy méretű bilincs (amennyiben nem a lenti képen látható típust adják a haranghoz. A sima fémszalagossal sokkal nehezebben boldogultam megfelelő célszerszám nélkül)
- grafitos zsír (ha nem adnak a haranghoz)
- crowa készlet (kell egy 30as dugó is)
- emelő
- bak, vagy valami fatuskó, amire stabilan fel tudod támasztani az autót.
- nagy kalapács, sima, és gumi
- harapófogó
- kombináltfogó
- zégergyűrű fogó
- csavarlazító
- 2,5x30 sasszeg
- rongyok (az alkatrészeket letörölni)




Speciális szerszámot nem igénylő bilincs




Az alábbiakat mindenki csak saját felelősségére végezze!!!

Szóval az autó vízszintes kemény talajon leállítva, kézifék behúzva, hátsó kereket kiékelve (biztos ami tuti). Még mielőtt megemelnénk az autót, a középső nagy anyát, a meghajtó tengely anyáját kell leszedni, de legalábbis meglazítani. Ehhez kell a 30-as dugókulcs. Aztán a kerékcsavarokat is meg kell lazítani, majd meg kell emelni az autót. A további műveletekhez mindenképp egy bakkal, vagy egy fatuskóval kell stabilan alátámasztani az autót, mert lesznek olyan makacs alkatrészek amiket csak a nagy kalapács segedelmével tudunk majd jobb belátásra bírni.

Levesszük a kereket, ekkor aránylag jól hozzáférhetővé válik a nyomtávrúd gömbfeje és a lengőkar talpas gömbfejének a csavarja. Az előbbi egy sasszeggel van biztosítva. Ennek a kiszedése, a 15 évnyi masszív rozsdának köszönhetően nem is olyan egyszerű. Ha hosszas anyázások árán sikerült kiszenvedni a sasszeget a nyomtávrúd gömbfejének csavarjából, akkor meg lehet lazítani a koronás anyát, majd leszedni. Itt jó hasznát vehetjük a csavarlazítónak.





 Ekkor a kúpos kis csap meg sem moccan majd. Ilyenkor a fészek oldalát kell kalapáccsal megütögetni, ez általában segít. 



Ezután a talpast kell lekötni a gólyalábról. Ha ez megvan akkor már lóg a gólyaláb, ekkor lehet kihúzni külső csukló tengelycsonkját a kerékagyból. Itt is előfordulhat, hogy kalapáccsal kell nyomatékot adnunk a kívánságunknak. Itt célszerű a tengely végére rátartani egy kalapácsot, és azon át ütni, nehogy szétkalapáljuk a tengely végét. Ha ez megvan akkor szabaddá vált a féltengely kerék felőli oldala.

Ezután ki lehet venni a belső csuklót a difiből... de én illetve mi nem így csináltuk. Mivel a difi kihajtási részén nem láttam folyást így nem igazán akartam molesztálni a tengelyt illetve a szimeringeket. Aláfeküdtem, leoldottam a belső csukló gumiharangjának a nagyobbik bilincsét, majd szépen széthúztam a belső csuklót. Óvatosan nehogy a csillagon lévő görgők leperegjenek (bár ahogy utána néztem nem is nagyon tudnak leesni... ettől függetlenül óvatosan kell vele bánni).

A csillagot egy zégergyűrű rögzíti a tengelyen. Ezt kiakasztva le lehet húzni a csillagot a tengelyről. Ügyeljünk arra hogy melyik fele volt lefelé, melyik felfelé, és ugyanígy tegyük majd vissza is.


A csillag és a zégergyűrű


A tengely difi felőli része


Így már le tudjuk húzni a belső és a külső gumiharangot is. Ezután alaposan meg kell takarítani a csuklót.


A külső csukló
Ha ez is megvan akkor mehet fel a külső majd a belső harang. Először a külső harangot húzzuk fel, nyomjuk bele a zsírt a csuklóba, illetve a harangba, majd tegyük a helyére a harangot, és a fenti bilinccsel rögzítsük azt. Az általam jobban favorizált bilincs előnye, hogy első körben amennyire tudjuk kézzel akasszuk össze a helyén, majd az U alakú hajlításnál csípőfogóval feszítsük rá a bilincset a harangra (ehhez is létezik direkt célszerszám, de a harapófogó is jó erre, nyilván ésszel kell vele dolgozni, mert nem az a célunk, hogy elcsípjük a lemezt).


A régi és az új harangok


Tompika játszodik a féltengellyel!!! :oD


Ha a külső harang a helyén, húzzuk rá a tengelyre a belső harangot, rakjuk a helyére a csillagot és a zégergyűrűt. Ezután kisebbik bilincset rakjuk a helyére, és húzzuk is meg. Ha ez megvan akkor nyomjunk zsírt a harangba, illetve nyomjunk zsírt a belső csukló váltóban maradt részébe is. 




Ha ez megvan akkor fogjuk a tengelyünket és illesszük vissza a helyére a váltóba, illetve a csukló másik felébe. Ha a helyére kerül a csillag akkor húzzuk fel a helyére a gumiharangot, előtte a gumiharang helyét töröljük meg a zsírtól. Ha a tengely és a harang a helyén akkor néhányszor lassan forgassuk körbe a tengelyt, majd ha úgy érezzük, hogy valóban a helyén van, mehet fel rá a bilincs. Adott esetben igazítsuk meg újra a harangot a bilincs felhelyezése előtt. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a bilincs megfelelően rögzíti a harangot, illetve, hogy a tengely továbbra is szabadon mozog minden irányban. Ha minden ok, akkor a külső csukló tengelycsonkját vissza kell illeszteni a helyére, és az alátétet illetve a hajtótengely anyát is rá kell tenni. Nem kell még izomból meghúzni, csak kézzel amennyire lehet.

Ezt követően a talpas gömbfej csonkját illetve csavarját tegyük vissza a helyére, ügyelve arra, hogy teljesen a helyén legyen a csonk. Ezt a csavart 50-70 Nm nyomatékkal kell meghúzni. A nyomtávrúd gömbfejének csonkja kúpos, a koronás anya meghúzásakor gyakorlatilag ez "tart ellen", így ez ne legyen zsíros, mert különben csak elforog. A koronás anyát 30-55 Nm nyomatékkal kell meghúzni... illetve addig kell húzni, ami a sasszeget vissza nem tudod rakni a helyére az adott nyomatéktartománynál.

Ha ezen is túl vagyunk, akkor rakjuk újra alá az emelőt, emeljük le a bakról az autót, és rakjuk fel a kereket, ha ez is megvan akkor eresszük le az autót, és húzzuk meg a középső nagy hajtótengely anyát 150-200 Nm nyomatékkal, majd egy nagy csavarhúzó és egy kalapács segítségével üssük rá a biztosító peremet a tengelyre.

Ezután jöhet a próbakör. Lassan, óvatosan, lehetőleg ne a legnagyobb forgalomban próbáljuk ki az autót. Ha valami rendellenes zajt tapasztalunk akkor azonnal álljunk meg és nézzük meg mi lehet a zaj forrása. Nálam semmi ilyen nem volt. Minden a helyén. Most már csak a másik oldalt kell majd ugyanezt megcsinálnom. Ott még nincs ugyan kiszakadva, de ott is elég gatya a külső csukló harangja.


8 megjegyzés:

  1. Az írás ugyan nem mai,de én sokat tanultam belőle és köszönöm,mert lassan nekem is időszerű lesz a csere.Csak annyit fűznék hozzá,hogy annak idején a Wartburg csillagon nem volt seeger gyűrű és egy nap kerestem a garázsban,(csonkon ként) 32 db volt belőle és azonnal széthullott
    ,de a jó pap is...!
    Üdv;ha még ennyi idő után olvassa valaki;Sz.János

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy olvassuk! :) csak Kredeb nem jelentkezik új bejegyzéssel! :(

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Persze, hogy olvassuk! :) csak Kredeb nem jelentkezik új bejegyzéssel! :(

    VálaszTörlés
  5. Most lettünk kész, sokat segített az írás 😉😉😉

    VálaszTörlés
  6. Igen 2018-ban is igen hasznos jövő héten cserélek külső féltengelyt köszi a segítséget üdv zsolt

    VálaszTörlés
  7. Jó írás, gratulálok.Tervezem a gumiharangok cseréjét, csináld magad módon.

    VálaszTörlés
  8. Tervezzük a cserét ,és azért kerestem rá ,de hasznos volt nagyon ,vagy is lessz nagyon köszi !!!

    VálaszTörlés